2017. április 18., kedd

Megtértek a torinoi leplet vizsgáló kutatók


 A szakértők négy éven át vizsgálták, hogyan kerülhetett a torinoi lepelre a keresztre feszített Jézust ábrázoló kép. Paolo Di Lazzaro elmondta: a tudósoknak semmilyen érintkezéses technikával nem sikerült hasonló képet előállítaniuk. Az utánzatok távolról szemlélve azonosnak tűnnek, de mikroszkóp alatt nagyon is szembetűnőek a különbségek. 
     
A lepel 1978 után került igazán a figyelem középpontjába, amikor megjelent Ian Wilson magfizikus „A torinói lepel” című könyve. Wilsont különösen a torinói lepel lenvászon szövetének felső rétegeibe „beégett” emberi kontúr keletkezési mechanizmusa érdekelte, melynek különlegessége az, hogy az elszíneződés nem hatol a szövet belsejébe, hanem kizárólag a textil felszínén látható. 
     
A szakértői csoportnak több éves kísérletezés után sikerült „speciális lézertechnikával kibocsátott, rendkívül rövid, de intenzív fényimpulzusokkal" a lepelhez hasonló módon elszínezni egy szövet felszínét. A lepelnek azonban csak igen kis részét tudták ilyen módon reprodukálni. „A teljes kép reprodukálásához 14 000 lézerre volna szükség, ami jelenleg megvalósíthatatlan" – mondta Di Lazzaro. 
     
A professzor szerint a mostani felfedezéssel végre találtak egy olyan fizikai folyamatot, amely a kép keletkezését eredményezhette. „Ez nem mond ellent a feltámadás vallási csodájának, hiszen lehetséges, hogy abból fakadt az energiakibocsátás, amely a képet létrehozta. Ez azonban kívül esik tudományos kompetenciánkon."                                                                            
Rejtélyes sugárzás

 Az oldószerrel is kitörölhetetlen lenyomatról egyértelműen kizárta, hogy azt emberkéz festhette volna rá a vászonra, mint ahogyan a leplet hamisítványnak tartók közül sokan azt vélelmezik. Wilson vizsgálatai szerint a test körvonalai egy olyan rendkívül nagy energiájú fizikai folyamat eredményeként égtek bele a lepel anyagába, amely legjobban az erős neutronkisüléshez hasonlítható

(A korábban ateista tudós azt is megvallotta, hogy a lepel vizsgálata után lett hívő.) 

Ugyanígy vélekedik Roberto Hedges, aki az Oxfordi Egyetem sugár-laboratóriumában vett részt a lepel radiokarbonos kormeghatározásában.
Hedges határozott véleménye, hogy a leplet neutronkisülés érte. Marc Antoni és Arthur Lind  arra a következtetésre jutottak, hogy az ismeretlen és nagy energiájú sugárzás a testből kiáradva érte a leplet.

mk

Az ember, aki túlélte az abortuszt
Szenzációs! Létezik sírig tartó szerelem!
Miben különbözik a katolikus templom a többitől?
A böjt áldást hoz az életedbe


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Kukkants be egy apácazárdába! Több száz éve senki sem látta, mi van belül

Olyan dolgot osztunk meg veletek, ami Magyarországon eddig még sosem volt látható. Az alábbiakban több olyan videót közlünk, mely megal...

Népszerű bejegyzések