2017. február 10., péntek

Ez volt Jézus legfájdalmasabb sebe

Szent Bernát kérdésére, hogy melyik volt a legfájdalmasabb sebe, Krisztus ezt mondta: 
„Volt egy sebhely a vállamon, három ujjnyi mély, három csontom is láthatóvá vált általa. Ezt a sebhelyet a kereszt hordozása okozta: ez volt az a sebhely, amely a legnagyobb fájdalmat okozta testemnek, és e sebhelyről az embereknek nincs is tudomásuk. Te azonban fedd fel e sebhelyet a keresztény hívek előtt, és tudd, hogy bármit kérnek is tőlem az emberek e sebhely erejéből, megkapják azt. És mindazoknak pedig, akik e sebhely dicsőségére és tiszteletére elimádkoznak három Miatyánkot, három Üdvözlégyet és három Dicsőséget, arra a napra eltörlöm minden bocsánatos bűnüket, halálos bűnüket megbocsájtom, ők maguk pedig nem halnak hirtelen halált, haláluk pillanatában pedig meglátogatja őket a Boldogságos Szűz, és minden kegyelmet és isteni irgalmat megkapnak majd.”
.
A vállsebet Krisztus elsősorban a megszentelt hivatásokért, a papok és szerzetesek lelkéért viselte.
.
A vállseb tiszteletére végzett imádságok végzését III. Jenő pápa (1145–53) hagyta jóvá, 3000 évi búcsút engedélyezve. Szentképekre s imádságos könyvekre szívesen rányomták ezeket az ijmákat. Bálint Sándor a vállseb tiszteletét Dél-német eredetű, barokk jámborságnak mondja.
.
A csíksomlyói Salvator-kápolna mögött áll a Szenvedő Jézus kis kápolnája, egy vállsebet viselő barokk Krisztus-szoborral.
Imádság: „Jézus Krisztus, jóságos Urunk, Isten legszelídebb báránya! Én, szegény bűnös, tisztelem és imádom a te szent sebedet, amelyet a válladon szenvedtél el, amikor nehéz keresztedet a kálvária lejtőjén hordoztad, amelyen át láthatóvá vált három szent csontod, és amelytől kimondhatatlan kínokat szenvedtél. E szent sebed érdemei által könyörgök hozzád, hogy légy könyörületes hozzám, és bocsásd meg minden vétkemet, minden bocsánatos és halálos bűnömet, halálom óráján pedig te állj mellettem, és végy fel engem a te dicsőséges és boldog országodba! Ámen.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Kukkants be egy apácazárdába! Több száz éve senki sem látta, mi van belül

Olyan dolgot osztunk meg veletek, ami Magyarországon eddig még sosem volt látható. Az alábbiakban több olyan videót közlünk, mely megal...

Népszerű bejegyzések