2016. november 20., vasárnap

Te fizetsz tizedet?


“Azt szokták mondani, hogy a hívő embernek a "zsebe" tér meg utoljára. Ez alighanem igaz, mert ismerek sok olyan templomos, bibliás szentéletű atyafit, akinek nincs fogalma arról, hogy mi is a tized” – ismeri el a szentéletű és tudós Zs. Tüdős Klára, akinek volt bátorsága, mert akart, Isten markában élni!

Bár a tized fogalma erősen a középkor egyházképéhez kötődik, mégis a forrása és gyökere máshol keresendő. Gondolkodjunk együtt, és megértjük a “Tedd ezt, és élni fogsz!” misztériumát. Maga Jézus, nem győz bennünket figyelmeztetni: "Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit esztek, vagy mit isztok…" (Mt.6,25). Máshol: Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd néktek is.”(Lk.6,38) De valljuk meg őszintén, mi, akik a TV, internet előtt szerezzük be napi információinkat, és rádiót hallgatva, újságot olvasva rendezzük be életünket és megélhetésünket, félünk bízni e jézusi igékben! Bár azt is tanította: ”Ahol a kincsed, ott a szíved is.” – mégis miért adnánk fel összeokoskodott megélhetésünk egy részét, (tizedét), amikor minden pillanatban elveszíthetjük mindenünket. Igaz, hitvallásunkban így mondjuk: “feltámadt a halálból”, hogy most is él, szeret, és gondoskodik rólunk, de ki veszi ezt komolyan?
Milyen nehéz is elhinni, hogy nem pusztán Jóbnak, de nekünk is szól az ígéret: “A pusztulást és a drágaságot neveted, és a fenevadaktól se félsz.(…)Majd megtudod, hogy békességben lesz a te sátorod, s ha megvizsgálod a te hajlékodat, nem találsz benne hiányt.”(Jób:5,18-27.)Igen,  erre lenne a legnagyobb szükségünk az evilági bizonytalanságok közepette! De mintha elhagyott volna bennünket az Isten. (Nagyobb istentelenség szakadt ránk, mint eleinkre a pogány Rómában.) 

Mit mond Ő? “Térjetek vissza hozzám, és én is visszatérek hozzátok – mondja a Seregek Ura. Azt kérdezitek: «Hogyan térjünk vissza?» (…) Márpedig ti megcsaltok engem! Azt kérdezitek: «Mivel csaltunk meg?» A tizeddel és a felajánlásokkal. Szolgáltassátok be hiány nélkül a tizedet… Akkor aztán próbára tehettek engem – mondja a Seregek Ura. Meglátjátok, hogy megnyitom az ég csatornáit, és bőséges áldást árasztok rátok. Boldognak mond majd benneteket minden nép, mert a boldogság országa lesztek – mondja a Seregek Ura.”(Mal.3,6-12.) A fentiekben már valló jézusi tanítvány is belátja: “Mert hát nem akarjuk megtanulni, hogy az enyémnek a tizede az mindig a másé, mert Isten így rendelkezett. Én, amikor semmink se volt, évekig éltem hívő testvérek tizedéből…”(Zs. Tüdős Klára: Isten markában élni) 
Az emberek sokszor teszik fel titkon és hangosan a kérdést: “Nem lopja-e meg pénzünket a pap?” Igaz, addig még nem jutottunk el, hogy nem a papnak, nem is a templomnak, hanem az Istennek adjuk, (legtöbbször nem adjuk) a tizedet! A pap, Jézus nyájának pásztora, csak gazdálkodik jól-rosszul Isten javaival, melyről az Úr fogja elszámoltatni (az egyházi illetékesekkel együtt).
Tudom, sokakat megtéveszt az Egyház engedménye az egyházi hozzájárulásokról (helytelenül: egyházi adóról), de ez inkább arra vonatkozik, hogy bevezessen az adakozás örömeibe! Épeszű ember bizonyára nem gondolja, hogy évi 1-2 ezer forinttal intézi el alkotójának rendelkezéseit! (E sorok írója is igyekszik családja minden jövedelmének tizedét az Úrnak visszajuttatni, mégis hiány nélkül élünk, ha tetszik: “mannából”!) “Azt mondom ugyanis: Aki szűken vet, szűken is arat, s aki bőven vet, bőven arat. Mindenki elhatározásának megfelelően adjon, ne kelletlenül vagy kényszerűségből, mert Isten a vidám adakozót szereti. Isten elég hatalmas ahhoz, hogy bőven megadjon nektek minden adományt, hogy mindig és minden tekintetben bőven ellátva készen legyetek minden jótettre.” (2Kor.9,6-9.)
Katolikus körökben egyre-másra azt hallani, hogy hívők, akik becsületesen megadják Istenüknek a tizedet, a romló életkörülmények ellenére, hiány nélkül élnek! Ismerőseim azt mondják, hogy ez természetes, mert Isten szereti azt, aki betartja a parancsát. Bennem csak az kelt megütközést, hogy az eretnek Hit Gyülekezetben is képesek megadni minden jövedelmük tizedét a szekta szolgálatára, de egy-két katolikus hittestvérem jobban bízik anyagi ügyeskedésében, mint az isteni áldásban. Két úrnak szolgálni pedig nem lehet! 
Ha a hívő nép komolyan venné és becsületesen megadná minden kapott javából a tizedet, nem volna pl. az egyházi segélyszervezeteknek (ld. Böjte atya) anyagi gondja, s a világ megértené a szeretetről szóló bizonyságtételünket.

Zs. Tüdős Klára nyomán
Ne maradj le cikkeinkról! Csatlakozz hozzánk a Facebookon is!


További cikkek:


Te mit tennél?
Mi a baj a mesterséges megtermékenyítéssel?
Életvédő csoport alakult - köztünk a helyed!
Akitől rettegett Rákosi
Nem vagyok gyerekgyáros - interjú egy 13 gyerekes bankvezérrel
Betlehemes, amit látnod kell!
A szívében mindenki szerzetes
Angyalok vezették a Paradicsomba a Mikulást
Pio atya meglátogatta Mindszenty bíborost a magánzárkában!
Mi értelme az életnek? 3 szerzetesnő válaszol
Kosztolányi Dezső: Öreg pap
Ezt olvasd, ha papnak készülsz!
Vianney Szent János 7 legszebb gondolata
Te fizetsz tizedet?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Kukkants be egy apácazárdába! Több száz éve senki sem látta, mi van belül

Olyan dolgot osztunk meg veletek, ami Magyarországon eddig még sosem volt látható. Az alábbiakban több olyan videót közlünk, mely megal...

Népszerű bejegyzések