2017. február 26., vasárnap

Szenzációs! Létezik sírig tartó szerelem - tudományosan bizonyított!


A cinikusok már régóta vitatják az örök szerelem és a szentségi házasság létezését. A brit Sunday Times szerint azonban az orvosi technológia bebizonyította, hogy nincs igazuk.


Ma sajnos általánosan elterjedt az a nézet, hogy a szerelem-érzésért felelős endorfinok legfeljebb 3 éven át képesek izgalmi állapotban tartani gazdájukat - vagyis ezen időn felül biológiai szükségszerűség, hogy a kapcsolat ellaposodjon, az érzelmek elszürküljenek, és ezután már csak bizonyos tudatos technikák segítségével próbálhatjuk csökkenteni a fokozódó közömbösség érzetet. Pontosabban bocsánat! A szeretet megmaradhat és erősödhet, no de a szerelem…? Az nem!
Úgyhogy mi, racionális 21. századbeliek ebbe bele is törődtünk. És ki így - ki úgy próbálja betölteni érzelmi szükségleteit: ki titkos viszonyokkal, ki 8 házassággal, ki úgy, hogy valamilyen hobbiba - netalán a gyerekébe - szeret bele, ahelyett, hogy a házastársáért lángolna.
Nos! Akkor most józanodjunk ki, félre a téveszmékkel! A New Yorki Stony Brook Egyetem kutatói megvizsgálták olyan párok agyát, akik már több mint 20 éve vannak együtt, és boldognak - sőt, minő bugyutaság! - szerelmesnek vallották magukat. A meglepő eredmény az volt, hogy ezen párok esetében ugyanaz a kémiai reakció jött létre, ha a kedvesük fényképét látták, mint a friss házasok esetében!


Az új tanulmány szerint az igaz szerelem érzése az agy „jutalomkereső központjában” keletkezik, nem pedig a szívben, ahogy korábban gondolták.
A tudósok felfedezték, hogy azoknál, akiknél a szerelem intenzitása 20 év elteltével is megmarad, általában kerülték az idegeskedést, a stresszt.
A legtöbb élményt együtt élték át, és más közös vonásaik is voltak, mint például a nagylelkűség, a nyugodtság és a ragaszkodás.
Kapcsolódó:

2017. február 21., kedd

Az ember, aki túlélte a sóabortuszt

Képzelj el sok millió abortált magzatot.
Az egyiket Isten feltámasztja.
A magzat felnő, olyan szenvedések és elvetettség közepette, amit csak Jézus ismerhetett.
Kiáll a világ és a világ vezetői elé, és számon kéri az emberiségtől az elrabolt és elpusztított életeket.
Gianna Jessen.
Akinek még Obama elnök is hadat üzent.
De nincs az a hatalom, ami meg tudna állni előtte.
Miért nem?
Saját szavait idézzük:

Krisztushoz tartozom.
Én az Ő lánya vagyok.
Jobb, ha nem szórakoznak Isten leányával!
Van egy jel a homlokomon:
"Ajánlom, légy kedves hozzám, mert az Atyám uralja a világot!"

Krisztus hatalmat adott nekünk a sötétség minden erején.

Ímé adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején; és semmi nem árthat néktek. Luk. 10:19

2017. február 11., szombat

Ha Krisztus élne, katolikus lenne



Fulton J. Sheen érsek gondolatai

Ha nem lennék katolikus, és az igazi egyházat keresném ma a világban, akkor azt az egyházat keresném, amelyik nem tetszik a világnak; más szóval azt az egyházat, amelyet gyűlöl a világ. Azért tennék így, mert ha Krisztus ma bármelyik egyházban jelen van, akkor bizonyosan éppúgy gyűlölik, mint földi életében.
Ha ma szeretnéd megtalálni Krisztust, azt az egyházat keresd, amelyik nem tetszik a világnak. Azt az egyházat, amelyet úgy gyűlöl a világ, ahogyan Krisztust gyűlölte. Azt az egyházat, amelyet maradisággal vádolnak, ahogyan Urunkat is tudatlansággal és tanulatlansággal vádolták. Azt az egyházat, amelyet társadalmi szempontból lenéznek és kinevetnek, ahogyan Urunkat is gúnyolták, mert Názáretből jött.
Azt az egyházat keresd, amelyet azzal vádolnak, hogy ördöge van, amint Urunkat is megvádolták, hogy Belzebubnak, az ördögök fejedelmének megszállottja. Azt az egyházat, amelyet a romlottság korszakaiban Isten nevében akarnak elpusztítani, ahogyan Krisztust keresztre feszítették, és úgy vélték, Istennek tettek szolgálatot.
Azt az egyházat keresd, amelyet a világ elítél, amiért azt állítja, hogy tévedhetetlen, ahogyan Pilátus elítélte Krisztust, amiért azt mondta magáról, hogy ő az Igazság. Azt az egyházat, amelyet elutasít a világ, ahogyan Urunkat elutasították az emberek.
Azt az egyházat keresd, amelyet az ellentétes vélemények zűrzavarában úgy szeretnek a tagjai, mint Krisztust, és úgy tisztelik a hangját, mint magáét az Alapítóét. Mindinkább felsejlik, hogy ha a világ szemében népszerűtlen az egyház, akkor az egyház nem evilági; ha pedig nem evilági, akkor másvilági. Mivel másvilági, végtelen szeretet és végtelen gyűlölet övezi, mint egykor magát Krisztust.
párKatt.hu (Forrás: Fulton J. Sheen: Preface of Radio Replies, 1938)

Elképesztő dolgot tett ez az édesanya a gyermekéért

A világ megrendült az édesanya hősies példáját látva, aki gyermekeiért adta életét: „A mennybe megyek, te pedig maradj itt a papával. Ott fogok imádkozni értetek”


Az elmúlt napokban bejárta a világot a fiatal olasz édesanya Chiara Corbelle halálának híre, aki férjével együtt hősies módon fogadta el, hogy két olyan beteg gyermeket hoz a világra, akiknek nem volt esélyük az életre. Ezután, pedig saját életét adta azért, hogy megmentse harmadik gyermeküket. Az olaszországi televíziók és médiák a nyilvánosság elé tárták e megrázó történetet, mely tanúságot tesz Chiara hit által megélt nagy szeretetéről és áldozatáról, bizalmáról és a Mindenható Isten iránti hálájáról az élet ajándékáért.
.
Chiara Corbella 28 éves volt, mosolygós fiatalasszony, akinek arca mindig ragyogott az örömtől. Férjével, Enrico Petrilliaval Róma Aurelio nevű kerületében élt. Átlagos házaspár voltak, Wojtyla generációjából. A plébánia vonzáskörzetében nőttek fel, részt vettek a ifjúsági találkozókon. Međugorjéban történt megismerkedésük után, 2008 szeptemberében a házasság szentségével koronázták meg szerelmüket.
Pár hónap múlva Chiara áldott állapotba került. Sajnos, a babánál az első ultrahangos vizsgálat a koponyában súlyos agyi fejlődési rendellenességet mutatott, mely szerint a kisbaba teljes vagy részleges agykárosodással fog születni. A fiatal pár azonnal elfogadta az új életet, mint Isten ajándékát, annak ellenére, hogy az orvosok érveikkel többször is megpróbálták őket eltántorítani meggyőződésüktől. Születése után kis Mária részesült a keresztség szentségében, majd 30 percig tartó földi élete után elkísérték „égi születéséhez”. Barátaik számára is felejthetetlen marad a kislány temetése, örökre megmarad „életük egyik legszebb tapasztalataként.” Krisztus halál felett aratott győzelme megerősítést kapott e kicsi fehér koporsó és a két szülő által, akik énekeltek és hálát adva dicsérték az Urat a gyászmisén.


Néhány hónap elmúltával újabb gyermekáldás. Az örömhír első pillanatait azonban megtörte az első ultrahangos vizsgálat eredménye: a gyermeknek, a kis Dávidnak hiányzott a lábacskája. Hittel és szeretettel felfegyverkezve, mely mindenkor megőrizte házasságukat, a házaspár elhatározta, hogy megtartják a gyermeket. A hit választása a bizalom gyümölcse, tudva, hogy az élet és a halál kulcsa egyedül Istennél van. Erről tesznek tanúságot barátaik is, akik emlékeznek arra pillanatra, amikor Enrico örömmel újságolta, hogy gyermekük lesz, bár nincsen lába. Sajnos a hetedik hónap környékén az újabb ultrahang felvétel által megállapítást nyert, hogy a végtaghiányosság mellett, a pici belső szervei sem fejlődtek a megfelelő módon. „A gyermek alkalmatlan az életre” ez volt az ítélet. Lehet, hogy alkalmatlan a földi életre, de nem a mennyeire. Tehát, a házaspár kivárta a gyermek születését. 2010. január 24-én megszületett Dávid, és azonnal megkeresztelték, imádsággal kísérték rövid életét, egészen az utolsó lélegzetvételéig. Dávid temetésén annyi szépség, annyi hit és az irigység egy különleges formája volt jelen, azon öröm miatt, melyet a szülők sugároztak nehéz keresztjük ellenére. Nem szerepjátszás, nem megjátszott öröm, hanem igazi példamutatás sok ma élő család számára.
Szenvedés, trauma, elbátortalanodás, de Chiara és Enrico sohasem zárkóztak el az élettől, olyannyira nem, hogy egy bizonyos idő eltelte után Chiara újra áldott állapotba került: a kis Francescot hordta a szíve alatt. Ez alkalommal minden rendben volt: az ultrahang segítségével megállapították teljesen egészséges a gyermek. Az ötödik hónapban azonban újabb kereszt érkezett: Chiarának súlyos seb keletkezett a nyelvén, majd az első vizsgálat után megerősítették a legsúlyosabb feltételezést miszerint: carciomat (rákot) diagnosztizáltak.


Mindennek ellenére Chiara és Enrico nem veszítette el hitét és „szövetséget kötöttek” Istennel és eldöntötték, hogy még egyszer ’igent’ mondanak az életre. Chiara gondolkodás nélkül védte Francesco életét, akkor is, ha ezzel nagy kockázatot vállalt magára, elhalasztva a saját életének megmentésére irányuló kezelést. Csak a szülés után vetette magát teljesen alá a radikális gyógyításnak: a műtétnek, a kemoterápiának és a sugárkezelésnek. A kis Francesco szép, egészséges kisfiúként 2011. május 30-án születetett a világra. Ez idő alatt Chiara azonban testileg annyira kimerült, hogy jobb szemére elveszítette a látását, majd egy éven át tartó emberfeletti küzdelem után nem bírta tovább. 2012. június 13-án, szerdán dél körül családja és barátai körében befejezte az őt üldöző „sárkány” elleni harcot – így nevezte a daganatot, a Jelenések könyvére gondolva.
Családja és barátai is megerősítik, hogy ő e szent élet élő tanúja, minden kísértés, a kemoterápia és a sugárkezelés nehéz hónapjai ellenére is, melyet mosolyogva és vidáman, felfoghatatlan módon, a Gondviselésre bízva magát hordozott.
A kísértések idején Chiara és Enrico sohasem bátortalanodott el, mert már elfogadták Annak akaratát, aki semmit sem tesz véletlenül. És minden nap elmondták felajánló imájukat Szűz Máriához, a Totus Tuus szavaival befejezve. Francescot pedig a Szűzanyának, Angyalos Boldogasszonynak ajánlották.


„A második Gianna Beretta Molla”, így nevezte Chiarát Agustino Vallini bíboros, Róma város pápai vikáriusa, aki a temetés szertartását vezette 2012. június 16-án a római Szent Franciska templomban. A szertartás minden volt, csak nem temetés: óriási ünnep, melyen több ezer ember vett részt, akik zsúfolásig megtöltötték a templomot és mindvégig énekeltek, dicsőítettek, tapsoltak és imádkoztak.

„Az élet olyan, mint a hímzés, melynek látjuk a visszáját, a rendetlen oldalát és a sok-sok szálat – mondta a bíboros – de idővel a hit lehetővé teszi számunkra, hogy meglássuk az igazi oldalát is”. Chiara esete a bíboros szerint „nagy életlecke, fénysugár, Isten csodálatos tervének gyümölcse.”
„Nem tudom, hogy e fiatalasszony által Isten mit készített számunkra”, de nyomatékosan hangsúlyozta, „biztos, hogy olyan valamit, amit nem szabad elveszítenünk, ezért őrizzük meg ezen örökségünket, mely arra emlékeztet bennünket, hogy igazán értékeljük a legapróbb és legegyszerűbb gesztust is mindennapjaink során”.
„Ezen a reggelen megéljük azt, amit 2000 évvel ezelőtt megélt a római százados, amikor látta, hogy Jézus meghalt. Az mondta: „Ez valóban Isten fia volt”, mondta szentbeszédében fra Vito, fiatal, Assisiben jól ismert ferences, aki Chiara betegsége idején otthonukba költözött, hogy lelkileg segíthesse Chiarát és családját életének utolsó szakaszában.


„Chiara halála telve volt imádsággal, sőt maga volt az ima” folytatta. A fiatal nő – mesélte a ferences atya „áprilisban az orvosi diagnózis után, mellyel megállapították, hogy betegsége eljutott a ’végső stádiumhoz’, csodáért imádkozott, de nem a gyógyulását kérte, hanem, azt kérte Istentől, hogy ő és a hozzá közel álló személyek a betegség és a szenvedés pillanatában békét élhessenek meg”.
„És mi – tette hozzá megrendülten fra Vito – láttuk, hogyan hal meg egy asszony nemcsak békésen, hanem boldogan.” Ez az asszony mindvégig szeretetből másokért áldozta életét, olyannyira, hogy Enriconak bizalmasan a következőket mondta: „lehet, hogy nem is kívánom a gyógyulásomat, egy boldog férj mosolygó hitves nélkül és egy vidám gyermek édesanya nélkül nagyobb tanúságtétel, mint egy asszony, aki legyőzte a betegséget. Tanúságtétel, mely sok-sok embert megmenthet…”
Különleges Chaiara története, akit menyasszonyi ruhájában temettek el, de ugyanígy az a levél is, amelyet egy héttel halála előtt írt fiának, Francesconak, és amelyet temetésén férje, Enrico olvasott fel: ’A mennybe megyek, hogy gondoskodjak Máriáról és Dávidról, te maradj itt a papával. Onnan fogok imádkozni értetek.’
Nem maradhatunk közömbösek napjaink e szentségi életet látva. A történet megérdemelte, hogy ismertté váljon, és beszéd tárgya legyen, mert megerősítése annak, hogy van lehetőség ma arra, hogy II. János Pál pápa szavai beteljesedhessenek: „Mindannyian vágyakozhatunk a szentségre, mindennapi életünkben.” Különleges bizonyítéka ez annak, hogy a mai sebzett, önző társadalom ellenére is, amely arra tanít bennünket, hogy bármi áron is, de mentsük meg saját kényelmünket, léteznek olyanok, akik a hit erejével képesek meghalni másokért, életüket adni egy új lehetőség megszületéséhez.


Chiara tanúságtétele első gyermekének születése után:
Megszületett Mária. Amikor megláttam, olyan pillanat volt az, amelyet sohasem fogok elfelejteni. Abban a percben megértettem, hogy egész életünkre láthatatlan kötelékkel vagyunk összekötve. Nem gondoltam arra, hogy milyen rövid ideig lesz ő velünk, összekapcsolódtunk, mert ő az én kislányom. Ezután elvitték. Az a pillanat, amikor Enrico bejött a szobába és karjában hozta Máriát a második felejthetetlen pillanat, mert karjában tartotta őt, büszkén nézete és nagyon boldog volt. Biztos voltam benne, hogy Máriának nem lehetett volna jobb édesapja. Az, amit az Úrtól kértünk, a természetes szülésen kívül, melyet beteljesített, az volt, hogy élve szülessen és megkeresztelhessük. Amikor Enrico visszajött azt mondta: „Él”. És akkor megkereszteltük. Ez volt számunkra a legnagyobb ajándék, amelyet az Úr adhatott. Mária fél órát élt, utolsó pillanatáig együtt lehettünk. Megismerhették őt nagyszülei és néhány barátunk. Azután Enrico elkísérte. Csak azt mondhatom, hogy az a fél óra egyáltalán nem tűnt olyan rövidnek. Felejthetetlen fél óra volt.
Ha elvetettem volna, nem hiszem, hogy az abortusz napjára úgy emlékeznék, mint ünnepre, az öröm napjára. Azt gondolom, hogy olyan pillanat volna, amelyet mindenképp igyekeznék elfelejteni, mint a nagy szenvedés perceit. Mária születésének napjára mindig úgy tudok emlékezni, mint életem egyik legszebb napjára. Elmondhatom majd gyermekeimnek, hogy az Úr egy különleges testvérrel ajándékozta meg őket, aki a Mennyben van és imádkozik értük. Azt szeretném mondani azoknak az édesanyáknak, akik elveszítették gyermeküket… Azt szeretném mondani nekik: mi édesanyák voltunk. Megkaptuk ezt az ajándékot. Nem számít az idő, hogy egy vagy két hónapig, néhány óráig; az a fontos, hogy megkaphattuk ezt az ajándékot, mert ez olyan valami, amit nem lehet elfelejteni.

2017. február 10., péntek

Ez volt Jézus legfájdalmasabb sebe

Szent Bernát kérdésére, hogy melyik volt a legfájdalmasabb sebe, Krisztus ezt mondta: 
„Volt egy sebhely a vállamon, három ujjnyi mély, három csontom is láthatóvá vált általa. Ezt a sebhelyet a kereszt hordozása okozta: ez volt az a sebhely, amely a legnagyobb fájdalmat okozta testemnek, és e sebhelyről az embereknek nincs is tudomásuk. Te azonban fedd fel e sebhelyet a keresztény hívek előtt, és tudd, hogy bármit kérnek is tőlem az emberek e sebhely erejéből, megkapják azt. És mindazoknak pedig, akik e sebhely dicsőségére és tiszteletére elimádkoznak három Miatyánkot, három Üdvözlégyet és három Dicsőséget, arra a napra eltörlöm minden bocsánatos bűnüket, halálos bűnüket megbocsájtom, ők maguk pedig nem halnak hirtelen halált, haláluk pillanatában pedig meglátogatja őket a Boldogságos Szűz, és minden kegyelmet és isteni irgalmat megkapnak majd.”
.
A vállsebet Krisztus elsősorban a megszentelt hivatásokért, a papok és szerzetesek lelkéért viselte.
.
A vállseb tiszteletére végzett imádságok végzését III. Jenő pápa (1145–53) hagyta jóvá, 3000 évi búcsút engedélyezve. Szentképekre s imádságos könyvekre szívesen rányomták ezeket az ijmákat. Bálint Sándor a vállseb tiszteletét Dél-német eredetű, barokk jámborságnak mondja.
.
A csíksomlyói Salvator-kápolna mögött áll a Szenvedő Jézus kis kápolnája, egy vállsebet viselő barokk Krisztus-szoborral.
Imádság: „Jézus Krisztus, jóságos Urunk, Isten legszelídebb báránya! Én, szegény bűnös, tisztelem és imádom a te szent sebedet, amelyet a válladon szenvedtél el, amikor nehéz keresztedet a kálvária lejtőjén hordoztad, amelyen át láthatóvá vált három szent csontod, és amelytől kimondhatatlan kínokat szenvedtél. E szent sebed érdemei által könyörgök hozzád, hogy légy könyörületes hozzám, és bocsásd meg minden vétkemet, minden bocsánatos és halálos bűnömet, halálom óráján pedig te állj mellettem, és végy fel engem a te dicsőséges és boldog országodba! Ámen.”

2017. január 22., vasárnap

Üzenet a "bátorozók"-nak

 - Nagyon bátor vagy! - mondja mosolytalan szemével az ölemben szendergő Julcsi felé intve egy rég nem látott ismerősöm a buszon. Tudom, hogy most kedvesen kell válaszolni, és meg is teszem. De ebben a pillanatban fogom fel, mit is jelent a "bátor" jelző, amit már több mint egy éve egyre rám aggatnak, domborodó pocakomat, vagy gömbölyű, illatos kis gyermekemet látva.
    


A "bátor" itt egyenlő azzal, hogy "felelőtlen". Igen, ez már bizonyos, amint visszapergetem magam előtt a véleményt nyilvánító arcokat. És tudom azt is, milyen gondolatok sorjáztak a magabiztos, okoskodó fejekben. 

Valahogy így hangzott volna, ha illett volna kimondani: "Ha már nem védekeztél, te kis buta, legalább vetetted volna el! Négy gyerek a mai világban?! Hajaj! Hidd el én értek hozzá!" 

Itt mindenki jobban ért hozzá, mint én. Négy gyereke ma csak a romáknak, a vallásosoknak, a magzatvédőknek és a gazdagoknak van. Ez az általános felfogás. Nem vicc, mostanában hallottam egy társaságban, ahová újként csöppentem bele, és próbáltak besorolni valahová!). De hát én egyik sem vagyok. Csak egy anya, akiben megfogant egy élet, és már nem küldhettem el.
    
Egyszer ötéves kisfiam pillanatnyi mellőzöttségében a fülembe szomorkodta ezt a mondatot: 

     - Ha a Julcsi nem lenne, nekem sokkal jobb dolgom lenne. 
     Értettem én jól, igen. De a másik felére is kíváncsi voltam, hát megkérdeztem, nagyon komoly arccal tettem föl a kérdést:
     - Jó, akkor küldjük el! Vagy adjuk oda valakinek?
     A gyermek arcából kifutott a vér. Egy pillanatig némán nézett rám, azután felelt. Megfelelt az egész világnak, a kételkedőknek és a mindentudóknak, de főleg a "bátorozóknak".
     - De hát én szeretem. Hogy már itt van, nagyon szeretem.
     
Ezt üzenem mindenkinek. Nem vagyok különleges ember. Sem roma, sem gazdag: csak szeretem. Az első perctől fogva szerettem. Nekem már akkor itt volt. Hát ezért nem küldhettem el.

SZ.J.


További cikkek: